A Magyar Numizmatikai Társulat története

Az érmészettel foglalkozók népes táborát már a századelőn is élénken foglalkoztatta a gondolat, hogyan tudnának kapcsolatot teremteni hasonló érdeklődésű személyekkel. Az éremtannal foglalkozók közül Nuber Károly, Pákozdy Károly, Szemlér Mihály, Sziklay Jenő és Zimmermann Lajos vállalták magukra a numizmatikusok szervezetének létrehozását. 1901. május 7-én találkoztak a budapesti Balaton Kávéházban, és döntést hoztak egy érmészettel foglalkozó társaság megalapításáról, valamint egy, a figyelmet felkelteni hivatott nyilatkozat sajtóban való közreadásáról: „Hány korszaka van hazánk történetének, amelyből alig maradt ránk más adat, mint néhány kis pénz s egy-egy érem, s ezen az alapon épül fel ama korszak politikájának és kultúrájának története… És e fontos tudomány terén hazánkban haladás helyett hanyatlás észlelhető… Ezt akarjuk mi megváltoztatni, s e tudományt az őt megillető magas polcra helyezni, az iránta való érdeklődést új életre kelteni…” Az alapítók a társulatnak e cél megvalósítása érdekében „azon hivatást szánták, hogy közös működésre összehozzák mindazokat, kik egyrészről éremgyűjtéssel, másrészről pedig a numizmatikával tudományosan foglalkoznak.” Így felkeresték a magyar numizmatikai tudomány központját jelentő Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára két tisztségviselőjét, Gohl Ödönt és Réthy Lászlót, akiket sikerült ügyüknek megnyerniük, sőt személyükkel, majd az Éremtár későbbi tisztviselőinek közreműködésével teremtődött meg az a biztos alap, amelyre a társulat és a hivatásos numizmatikusok között mai napig fennálló, az intézménynek rangot adó szoros együttműködés épülhetett.

1901. május 14-én a Magyar Tudományos Akadémia első emeleti kis tanácstermében 17 fő részvételével megtartották az alakuló közgyűlést. Itt fogadták el az első alapszabályt, amelyben meghatározták törekvéseiket is: „A Társulat célja az érmészet, különösen hazai érmészetünk tudományos művelése, az éremgyűjtésnek s az érmészetnek, ennek szépművészeti szempontból is, előmozdítása, s a tárgy iránt érdeklődők között az érintkezés fenntartása és fejlesztése.”

A társulat célja a tudományos numizmatikai tevékenységen, illetve a könyvtár, gyűjtemény és a kiadványok fenntartásán túl elsősorban az volt, hogy — ezt külön hangsúlyoznunk kell — mindenfajta társadalmi megkülönböztetés nélkül összefogja a numizmatika iránt érdeklődőket, és lehetőséget biztosítson számukra a tájékozódásra, az egymással való kapcsolattartásra és ismereteik megosztására. Mint Zimmermann Lajos minden, a társulat életével kapcsolatos beszámolójában mívesen kifejezte, a vezetőség az éremművészet „szépművészeti” oldaláról sem feledkezett meg.

A vezetőség élénken reagált a hazánkat érintő történelmi eseményekre is. Zimmermann Lajos indítványára 1918-ban csatlakoztak a „Magyarország területi épségének védelmi Ligájához”. A proletárdiktatúra alatt semmiféle társulati tevékenységet nem tudtak kifejteni. „A napi események izgalma, a megélhetésért való napi küzdelem töltötte be egész életműködésünket. De keresztülsegített ezen is a magyarok Istene s a vörös uralom sem a társulaton, sem a numizmatikán nem hagyott nyomokat.” A hazai tudományos élet legtöbb intézményéhez hasonlóan, 1919-ben ők is memorandummal fordultak Sir George Clerkhez, a szövetségi hatalmak magyarországi képviselőjéhez, amelyben leírták, hogy „mint a történettudomány egyik segédtudományának művelői maguk is tanúságot tehetnek a mellett, hogy hazánk az 1000-ik év óta állandóan nemzeti és keresztény politikát követett, e mellett a jövőben is ki akar tartani és helyesli azt az irányt, melyet a jelenlegi kormány szem előtt tart. Kéri egyben a szövetkezett hatalmakat, hassanak oda, hogy a román megszállás mielőbb szűnjön meg, mely teljesen megköti a hazai tudományos élet újraéledését.”

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely érzékenyen érintette a Magyar Numizmatikai Társulatot is. Pákozdy Károly javaslatára a választmány állásfoglalást tett közzé az elszakított területek magyarsága érdekében: „A választmány a ránk erőszakolt békeszerződés aláírása alkalmával a Magyar Numizmatikai Társulat nevében kijelenti, hogy az erőszakos béke által átmenetileg teremtett helyzet Magyarország történeti jogait súlyosan sérti s erre való tekintet nélkül fenntartja működését Szent István birodalmának egész területén, az elszakított részeken lakó tagjaival ugyanazon szeretetteljes viszonyt tartja fenn, mint a megcsonkított Magyarország területén lakó tagjaival, s az elszakított területeken lejátszódó numizmatikai eseményeket éppúgy figyelemmel kíséri, mint eddig is. – Ezt ott élő tagjaival közölni fogja, és fel fogja kérni őket, hogy a társulatot ezen működésében támogassák.”

A vezetőség Zimmermann Lajos kezdeményezésére 1925. május 14-én kezdett el foglalkozni az új magyar pénznem elnevezésével. Zimmermann a következőket „teszi szóvá: a magyarországi valuta változása a hírek szerint küszöbön áll. A napi sajtó arról ír, hogy az új pénzegységet schillingnek, vagy tallérnak fogják elnevezni. Rámutatott az osztrák valuta változásnál elkövetett botlásra, ahol a legkisebb pénzegységet garasnak nevezték el, amely elnevezés pedig már magában véve is egy nagy pénzegységet jelent. Kívánatosnak tartja, hogy a társulat ezzel a kérdéssel foglalkozzék, ezt megbeszélés tárgyává tegye és annak eredményéhez képest felterjesztést tegyen a pénzügyminiszterhez.” A memorandumot elkészítették, és Bajcsy Zsilinszky Endre közvetítésével eljuttatták a pénzügyminiszterhez. Tartalmát a napilapokban is közzétették, amely élénk sajtóvisszhangot váltott ki, így Zimmermann Lajos méltán vehette jegyzőkönyvbe, hogy „a Társulat ezzel nyilván hozzájárult az eszmék tisztázásához”,  sőt az első huszonöt évről szóló jelentésében már úgy fogalmazott, hogy az új pénznemet javaslatuk alapján pengőnek nevezték el, s „ezt ily módon társulatunk eredményeként jogosult elkönyvelni”.

1929-ben elhatározta a választmány, hogy „társadalmi mozgalmat” indít Horthy Miklós kormányzóságának tízéves jubileumára 5 pengős pénzérme kibocsátása céljából. Zimmermann Lajos e cél érdekében fel is vette a kapcsolatot a Társadalmi Egyesületek Országos Szövetségével. A társulat kezdeményezése sikerrel járt, 1929-ben törvénybe iktatták az emlékpénzek verésének tervét, és kiírták a pályázatot. Az elbíráláson a társulat képviseletében Zimmermann Lajos és Procopius Béla vett részt. A zsűri első helyre Telcs Ede, a másodikra pedig Berán Lajos tervét jelölte. Végül a megbízást Berán Lajos kapta, és az 5 pengős 1930-ban kiverésre is került.

Ugyanebben az évben memorandumot nyújtott be a választmány Mátyás király születésének 500. évfordulója, valamint Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából veretendő emlékpénz megvalósítása tárgyában.  Közel egy évtizedre előre gondolkodtak, ugyanis a Szent István évforduló 1938-ban, a Mátyás évforduló pedig csak 1940-ben volt esedékes. 1932-ben e javaslatukat II. Rákóczi Ferenc halálának 200. és a Pázmány Péter Tudományegyetem fennállásának 300. évfordulója alkalmából veretendő emlékpénzekkel is kiegészítették. A pénzügyminisztérium által 1934-ben, az egyetem fennállásának évfordulójára veretendő 2 pengős tervezésére kiírt pályázaton az első helyet Berán Lajos, a másodikat pedig Telcs Ede nyerte el. Az emlékpénz 1935. szeptember 25-én Berán Lajos tervezésében került kibocsátásra. Hasonló volt a bírálóbizottság döntése a II. Rákóczi Ferenc 2 pengős esetében is, amelyet 1935. december 30-án adtak ki.

Zimmermann Lajos 1935 végén újfent sürgetni kezdte a Szent István emlékpénz kiveretésének szükségességét. Több memorandumot is benyújtott e tárgyban, valamint személyes levéllel fordult a pénzügyminiszterhez. Ebben javasolta azt is, hogy ne szerepeljen az emlékpénzek kötelező motívumaként a magyar címer, mert ezáltal a művészek nagyobb fokú tervezési szabadsághoz juthatnának. Ezt a javaslatát nem fogadták el, ám az 5 pengős tervezésére, illetve kivitelezésére 1937-ben kiírt pályázatot ismét Berán Lajos nyerte el. Az emlékpénz 1938. augusztus 12-én került forgalomba.

A Magyar Tudományos Akadémia által végrehajtatott átszervezések következtében 1951-től a társulat önállósága — fennállásának éppen 50. évében — megszűnt, és beolvadt a Magyar Régészeti Művészettörténeti és ettől az évtől Éremtani Társulatba, mint annak nagyobb önállósággal bíró külön szakosztálya. A Magyar Régészeti Művészettörténeti és Éremtani Társulat alapszabályainak hatodik, külön fejezete foglalkozott az Éremtani Szakosztály céljaival, az ezek eléréséhez szükséges eszközökkel, a szakosztályi vezetőséggel, és annak feladataival. Az Alapszabály 26. paragrafusa fő tevékenységként „a haladó éremtudomány művelését” határozta meg. A célok és eszközök részletes kifejtésénél lényegében megmaradtak a régi társulati alapszabály előírásai.

Az Éremtani Szakosztály 1970. május 20-án tartotta utolsó közgyűlését, melynek 6. napirendi pontja az a javaslattétel volt, mely a Magyar Régészeti Művészettörténeti és Éremtani Társulatból való kiválásra és az önálló Magyar Numizmatikai Társulat megalakítására irányult. „A Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat Szakosztályának Ideiglenes Vezetősége ez év januárjában tárgyalásokat kezdeményezett az önálló Magyar Numizmatikai Társulat visszaállítására. A numizmatika hagyományai, jelentősége indokolttá teszi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt önálló tudományos társulata legyen. Az Akadémia méltányolta kérésünket és 1970. február 17-én kelt 16135/II./Dm/1970 számú leiratában közölte hozzájárulását az önálló társulat megalakulásához. ... Ezen előzmények után javasoljuk a közgyűlésnek, mondja ki a szakosztály kilépését a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulatból és alakuljon át Magyar Numizmatikai Társulattá.” A javaslatot a tagság egyhangúlag elfogadta.

Ezen a közgyűlésen terjesztették be az új alapszabály-tervezetet, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia, mint  felügyeleti szerv a 101/173-18 sz. levelében még ez évben elfogadott és jóvá is hagyott. Ez az alapszabály — hasonlóan az 1935-ben megalkototthoz — egyben szervezeti és működési szabályzat is volt, amely a társulat célját a következőkben határozta meg: „A Magyar Numizmatikai Társulat a numizmatika tudományos művelőit és az azok iránt érdeklődőket összefogó társadalmi egyesület. Célja a numizmatikai tudomány fejlesztése, eredményeinek közismertetése.” Ennek érdekében mindazokat a tevékenységeket tovább folytatja, amelyeket az előző szabályokban is meghatároztak, így „rendszeres összejöveteleket tart, munkacsoportokat szervez, előadásokat, tudományos ülésszakokat rendez, folyóiratot ad ki, kapcsolatot tart fenn rokon- és hasonló rendeltetésű bel- és külföldi egyesületekkel, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárával, valamint az éremgyűjtők társadalmi szervezetével, emlékérmeket, díjakat alapíthat, pályázatot tűzhet ki, célkitűzései körébe tartozó kérdésekben az illetékes hatóságoknak javaslatot tesz, szakvéleményt ad”.

Az 1999. év a társulat életében működését meghatározó szervezeti változást hozott, mivel kérelmére az 1997. évi CLVI. törvény értelmében közhasznú szervezetté nyilvánították, ezzel lehetőséget nyújtva számára azon előnyök igénybevételére, amelyeket a törvény ezen szervezetek számára biztosít. Az ez évi február 18-án megtartott közgyűlés által jóváhagyott, immáron alapszabály helyett „Létesítő okirat”-nak nevezett irányadó rendtartása azonban mutatja, hogy tevékenységének lényege nem változott, hisz az ezt követően is a tudományos kutatás és az ismeretterjesztés maradt. Ezen célokat szolgálja továbbra is elsősorban könyvtára, amely a közhasznú szervezetekre vonatkozó rendelkezések értelmében ez időpont óta nyilvános könyvtárként működik, valamint rendszeres havonkénti előadásai, rendezvényei és kiadványai, amelyek több mint 110 éves működésének mindeddig is alapját képezték.

(A kötet megvásárolható a Társulatban)