Nyomtatás

 

Weszerle József hátrahagyott érmészeti táblái

A 19. század utolsó évtizedéig Magyarországon a barbárpénzek nem tartoztak a numizmatikai kutatások körébe. Az Archaeológiai Közlemények, majd az Archaeológiai Értesítő keretein belül az előkerült leleteket egyszerűen csak a jövő nemzedék számára esetleg feldolgozandó anyagként regisztrálták. A hazai numizmatikai gyűjteményekben időközben egyre gyarapodott a leletekből előkerült és meghatározatlan barbár pénzek száma. Áttörést itt is a Numizmatikai Közlöny megjelenése hozott, hisz ebben már az első évfolyamtól kezdve megjelentek a hazai barbár veretek tipológiai tanulmányozásának és kritikai feldolgozásának eredményei. Olyan kézikönyv azonban, amelyben a hazai barbár pénzek fő típusai — ábrázolásukkal együtt —megtalálhatók lettek volna, Dessewffy barbárpénz-gyűjteménye leírásának megjelenése előtt nem volt.

weszerle


Dessewffy Miklós a 19. század második harmadától kezdte el a görög pénzek mellett a Magyarország területén készült barbár pénzeket is gyűjteni. Széleskörű antik numizmatikai ismerete és gyűjtői tapasztalata révén, valamint versenyen felül álló pénzáldozatok árán nemcsak a hazai leleteknek, de az árverések anyagainak és több magángyűjteménynek a megszerzésével ezernél több darabot magába foglaló tudományos jelentőségű, a korabeli legnagyobb magángyűjteményeket mind tudományos tartalmát, mind darabszámát tekintve messze meghaladó gyűjteményt hozott létre. A közgyűjteményekkel egybevetve a Magyar Nemzeti Múzeum barbárpénz-gyűjteménye után ugyancsak az első helyen állt. „Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy e különleges szakma tanulmányozhatására szinte gondviselésszerű szerep jut a nemes gróf azon tudományszeretetből és hazafias érzésből fakadó nagylelkű elhatározásának, hogy gyűjteményének tudományos becsű maga szerkesztette lajstromát és a modern követelményeknek mindenben megfelelő képatlaszát bőkezűen nagybecsű ajándékul adja itt a tanulni vágyó hazai közönség kezeibe” - írja Gohl Ödön az első közlemény bevezetőjében. Eredetileg Dessewffy csak csekély számban, baráti körének és néhány múzeumnak kívánta a művet eljuttatni, ezért kiemelkedő jelentőségű Gohl szerepe abban, hogy a grófot a Numizmatikai Közlöny mellékleteként történő 1000 példányos megjelentetésére rábírta.

Az illusztrációs táblákon az egyes darabok képei ugyanolyan sorrendben vannak, mint ahogyan a gróf gyűjteményében az érmek el voltak helyezve. Ez is hozzátartozik a kiadvány fentebb említett intim jellegű elképzeléséhez. A rendezés nyugatról kelet felé haladva a gall veretekkel kezdődik, majd a germán barbár pénzek érintésével halad Pannónián át a dáciai és balkáni verdék típusai felé, így jutva el a könyv végén feldolgozott eraviszkusz pénzekig. A kötet a képes táblákhoz kapcsolódó magyarázó fejezetében minden egyes éremnek Dessewffy Miklós által készített pontos leírását adja.

A mű első része a Numizmatikai Közlöny 9., a második a 10., a harmadik a 12., s a negyedik befejező közlemény 1914-ben a 13. évfolyamában jelent meg. A kiadás minden költségét Dessewffy Miklós vállalta magára. A mai napig nélkülözhetetlen, barbár pénzekre vonatkozó kiadvány két megnevezett célja közül az elsőt — mely szerint:„A magyar földnek e becses kincseit, hazai területünknek a legrégibb autokton pénzeit társadalmunk minden rétegében minél többen elismerjék, megértsék és ennél fogva megbecsüljék, s a tudományos kutatás céljára megóvják” — Dessewffy és társai elérték. Másik célját azonban, hogy „legyen e könyv egyszersmind előfutára a magyarországi barbárpénzek egyetemes corpusának, melyet a jövőtől várunk...”, mindmáig nem sikerült megvalósítani.