A NUMIZMATIKAI KÖZLÖNY MELLÉKLETEI

Gohl Ödön: Budapest újabb emlékérmei

A társulat az 1905. december 10-én megtartott választmányi ülésén határozta el, hogy a Numizmatikai Közlöny mellett az olyan nagyobb terjedelmű munkákat, melyeket anyagi helyzetük miatt önálló kötetben nem tudnak megjelentetni, a Közlöny mellékleteként több folytatásban teszik közzé. Elsőként Gohl Ödön ajánlotta fel Budapest újabb emlékérmei c. művének kéziratát azzal a feltétellel, hogy a Közlöny minden füzetében külön lapszámozással jelenne meg egy-egy részlete 1-1,5 ív terjedelemben. Így a teljes anyag megjelenése után a művet különválasztva jelentős anyagi megtakarítással lehet majd önálló kötetbe köttetni.
A kézirat első része Budapest emlékérmei címen 1899-ben jelent meg. 1898-ban kérte fel Gohl Ödönt a Budapest Régiségei c. folyóirat szerkesztője, Havas Ignác, hogy folyóirata számára Budapest érmészetére vonatkozó tanulmányt készítsen. „Azt hittem azonban félmunkát végeznék, ha csak az 1686-iki eseményekre szorítkoznám, mint az először terveztetett, midőn ezen kívül Budapestnek annyi más újabb keletű eseményét is nagy számú emlékérem örökíti meg…”  Így Gohl három csoportra osztotta a Budapestre vonatkozó emlékérmeket. Az első rész a Buda visszafoglalására vonatkozó anyagot foglalja magában, a második a Buda visszavételétől II. Ferenc uralkodása végéig terjedő időszakkal kapcsolatos emlékérmeket írja le, míg az összegyűjtött anyag harmadik része, mely az V. Ferdinánd és I. Ferenc József uralkodása alatt vert érmeket egyesíti, jelent meg Budapest újabb emlékérmei címmel a Numizmatikai Közlöny mellékleteként. Mint minden ilyen jellegű kiadvány szerzője, így Gohl is teljességre törekedve kívánt számot adni e harmadik periódus éremkincséről, ám éppen ez az időszak az, amikor az emlékérem már kilépett „arisztokratikus” keretei közül, s a mindennapi élet eseményeit is meg kívánta jeleníteni. Így a szerző legjobb szándéka ellenére is lehetetlen volt a társasági-, sport-, alkalmi vagy éppen magán jellegű emlékérmek tömegében egészet alkotni. Így ezeknek csak a legjellegzetesebb típusai kerültek be a kötetbe. A következő fejezetek darabjai, így a király és a királyi család érmei, a politikai élet és az országos jellegű események emlékei, a tudományra, művészetre, iparra és kereskedelemre vonatkozó, a szabadkőművességgel kapcsolatos, valamint az egyházi és vallási érmek a gyűjtés időszakában optimálisan fellelhető minden képviselőjükkel bekerültek a katalógusba. Gohl 1905-ben fejezte be az egyes fejezetek közzétételét. Még ez év november 9-én elhatározta a választmány, hogy „A Magyar Numizmatikai Társulat kiadványai I.” sorozatcím alatt önálló könyvként egybekötteti a művet. Eredeti megjelenési módjáról ma már csak a jegyzőkönyvek tanúskodnak, egyéb forrásokban Gohl e munkáját önálló kiadványként ismerik.


Gróf Dessewffy Miklós barbár pénzei

A XIX. század utolsó évtizedéig Magyarországon a barbárpénzek nem tartoztak a numizmatikai kutatások körébe. Az Archaeológiai Közlemények, majd az Archaeológiai Értesítő keretein belül az előkerült leleteket egyszerűen csak regisztrálták a jövő nemzedék számára esetleg feldolgozandó anyagként. Időközben egyre gyarapodott a hazai numizmatikai gyűjteményekben a leletekből előkerült és meghatározatlan barbár pénzek száma. Áttörést itt is a Numizmatikai Közlöny megjelenése hozott, hisz ebben már az első évfolyamtól kezdve megjelentek a hazai barbár veretek tipológiai tanulmányozásának és kritikai feldolgozásának eredményei. Olyan kézikönyv azonban, amelyben a hazai barbár pénzek fő típusai - ábrázolásukkal együtt - megtalálhatók lettek volna, Dessewffy barbárpénz-gyűjteménye leírásának megjelenése előtt nem volt. Dessewffy Miklós a görög pénzek mellett a XIX. század második harmadától kezdte el a Magyarország területén készült barbár pénzeket gyűjteni. Széleskörű antik numizmatikai ismerete és gyűjtői tapasztalata révén, valamint versenyen felül álló pénzáldozatok árán nemcsak a hazai leleteknek, de az árverések anyagainak és több magángyűjteménynek megszerzésével ezernél több darabot magába foglaló tudományos jelentőségű, a korabeli legnagyobb magángyűjteményeket mind tudományos tartalmát, mind darabszámát tekintve messze meghaladó gyűjteményt hozott létre. A közgyűjteményekkel egybevetve a Magyar Nemzeti Múzeum barbárpénz-gyűjteménye után ugyancsak az első helyen állt. „Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy e különleges szakma tanulmányozhatására szinte gondviselésszerű szerep jut a nemes gróf azon tudományszeretetből és hazafias érzésből fakadó nagylelkű elhatározásának, hogy gyűjteményének tudományos becsű maga szerkesztette lajstromát és a modern követelményeknek mindenben megfelelő képatlaszát bőkezűen nagybecsű ajándékul adja itt a tanulni vágyó hazai közönség kezeibe” - írja Gohl Ödön az első közlemény bevezetőjében. Eredetileg Dessewffy csak csekély számban, baráti körének és néhány múzeumnak kívánta a művet eljuttatni, ezért kiemelkedő jelentőségű Gohl szerepe abban, hogy a grófot a Numizmatikai Közlöny mellékleteként történő 1000 példányos megjelentetésére rábírta. Az illusztrációs táblákon az egyes darabok képei ugyanolyan sorrendben vannak, mint ahogyan a gróf gyűjteményében az érmek el voltak helyezve. Ez is hozzátartozik a kiadvány fentebb említett intim jellegű elképzeléséhez. A rendezés nyugatról kelet felé haladva a gall veretekkel kezdődik, majd a germán barbár pénzek érintésével halad Pannónián át a dáciai és balkáni verdék típusai felé, így jutva el a kötet végén feldolgozott eraviszkusz pénzekig. A kötet a képes táblákhoz kapcsolódó magyarázó fejezetében minden egyes éremnek Dessewffy Miklós által készített pontos leírását adja. A mű első része a Numizmatikai Közlöny 9., a második a 10., a harmadik a 12., s a negyedik befejező közlemény 1914-ben a 13. évfolyamában jelent meg. A kiadás minden költségét Dessewffy Miklós vállalta magára. A mai napig nélkülözhetetlen, barbár pénzekre vonatkozó kiadvány két megnevezett célja közül az elsőt - mely szerint „ a magyar földnek e becses kincseit, hazai területünknek a legrégibb autokton pénzeit társadalmunk minden rétegében minél többen elismerjék, megértsék és ennél fogva megbecsüljék, s a tudományos kutatás céljára megóvják” - Dessewffy és társai elérték. Másik célját azonban, hogy „legyen e könyv egyszersmind előfutára a magyarországi barbárpénzek egyetemes corpusának, melyet a jövőtől várunk...”, mindmáig nem sikerült megvalósítani.  


Fomin - Kovács: A máramaros megyei „huszti” X. századi éremlelet

A Numizmatikai Közlöny szerkesztőbizottsága 1987-ben tervbe vette, hogy a régi hagyományok felelevenítése céljából mellékletet jelentet meg. Az ötletet az adta, hogy Kovács László és Alexander Fomin a legmodernebb irodalom alapján feldolgozta a Máramaros megyei huszti éremleletet. A lelet a honfoglalás utáni kereskedelem és a Kárpát-medence kapcsolata szempontjából igen fontos. A várható nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, 500 példány angol és 500 példány magyar kötet kiadását tervezték. A Magyar Tudományos Akadémia a dolgozat fontosságát felmérve a melléklet megjelentetéséhez 100.000,- Ft póthitelt bocsátott a társulat rendelkezésére.