^Ugrás az elejére

  • 1 Magyar Numizmatikai Társulat
    „A Társulat célja az érmészet, különösen hazai érmészetünk tudományos művelése, az éremgyűjtésnek s az érmészetnek, ennek szépművészeti szempontból is, előmozdítása, s a tárgy iránt érdeklődők között az érintkezés fenntartása és fejlesztése.” Hiszen „...hány korszaka van hazánk történetének, amelyből alig maradt ránk más adat, mint néhány kis pénz s egy-egy érem, s ezen az alapon épül fel ama korszak politikájának és kultúrájának története." Ezért kívánjuk „...e tudományt az őt megillető magas polcra helyezni, az iránta való érdeklődést új életre kelteni.”
  • 2 Könyvkiadás...
    A Magyar Numizmatikai Társulat alapvető célja a numizmatika tudományos művelése, fejlesztése, eredményeinek előmozdítása és ismertetése. Ennek a célnak az eléréséhez az egyik legfontosabb eszköz a folyóiratok és egyéb kiadványok megjelentetése, mely tevékenységgel a Társulat az adott kor tudományos numizmatikai eredményeit teszi közkinccsé. Kiadványaink zászlóshajója az 1902 óta megszakítás nélkül megjelentetett, külföldön is ismert és elismert Numizmatikai Közlöny, mely hosszabb és rövidebb tanulmányokat, anyagközléseket és nem utolsó sorban a magyar vonatkozású numizmatikai bibliográfiát teszi közzé.
  • 3 Kirándulások...
    A társulati élet szerves részei a tanulmányi kirándulások, melynek több mint 100 éves hagyománya van. Ezek a kirándulások keretében a numizmatikához köthető városokat, pénzverdéket, és más építészeti, művészeti alkotásokat keresünk fel.
  • 4 Könyvtár...
    A Magyar Numizmatikai Társulat könyvtára a tudományág hazai egyetlen önálló, tudományos, nyilvános szakkönyvtára. Közel 20 000 kötetes könyvtárunk tárháza lett mindazon könyvekben, folyóiratokban, árverési katalógusokban és egyéb nyomtatványokban, dokumentációs anyagokban fellelhető információknak, amelyek mind a numizmatika tudományát legmagasabb szinten művelők, mind az éppen kezdő gyűjtők, vagy akár csak alkalmi érdeklődők számára fontosak lehetnek...
  • 5 Éremkiadás...
    A Magyar Numizmatikai Társulat Létesítő Okiratában is megfogalmazott feladatai közé tartozik, hogy érmeket veret és bocsát ki. Ennek szellemében a Társulat jubileumi-, emlék-, jutalom- és tagsági érmeket ad ki, s ennek kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, hiszen a kiadványok mellett a kiadott érmek állítanak maradandó tárgyi emléket a működésének, illetve azoknak a személyiségeknek, akik kiemelkedő munkájukkal tevékenységében múlhatatlan érdemeket szereztek. Ezeket az alkotásokat az adott kor legnevesebb éremművészei készítik, akik maguk is tevékenyen részt vesznek a Társulat életében, és ezzel fejezik ki a Társulat és céljai iránti megbecsülésüket.

  

Excursion to Körmöcbánya 2007

 

The Hungarian Numismatic Society organized a trip to Körmöcbánya in June 19,  2007. participants learned about the history of the Körmöcbánya mint, and visited the museum's antiquities and coin collections. They remembered the similar excursion that was taken 100 years ago and the late members of Siciety, and took the commemorative medal that was struck for this occasion.

Obverse

MAGYAR NUMIZMATIKAI TÁRSULAT

(Hungarian Numismatic Society)
A sitting mint worker hammers coins.


Reverse

A KÖRMÖCBÁNYAI KIRÁNDULÁS EMLÉKÉRE 1907-2007
(Remembering the excursion to Körmöcbánya)

The building of the Mint

 

The medal was designed by György Kiss medalist. The 37 mm diameter coin was minted from silver, and only those Society's members could purchase a piece by a subscription who the took part in the excursion. A total of 50 numbered copies and 5 probe pieces were minted. From the probe pieces (marked as I / 5 - V / 5)  2 pieces remained at the artist, the Society got 1pc, the Hungarian National Museum  got 1pc and 1pc was deposited in the medal collection of Kremnica Museum.

Copyright © 2013-2020. Magyar Numizmatikai Társulat   All Rights Reserved.