Leányfalusi Károly:
Bács-Kiskun megye numizmatikai bibliográfiája

Az éremtannal foglalkozók népes táborának a 20. század második felének közepéig kellett várnia, míg Huszár Lajos és F. Fejér Mária összeállításában megjelent az első retrospektív numizmatikai szakbibliográfia. A szerzők minden igyekezetük ellenére sem tudtak minden területen maradéktalan összegzést nyújtani, különösen érvényes ez a vidéki napilapokban, iskolai értesítőkben, néha csak egy-egy számban megjelent kiadványokban fellelhető numizmatikai szakirodalomra.

E hiány pótlására elsőként 1994-ben Pécs-Baranya területéről a Hágen József, Rayman János, Süle Tamás szerzőhármas vállalkozott. Ezt követően 1999-ben megjelent Leányfalusi Károly irodalomjegyzéke a Magyar Numizmatikai Társulat Arany Forint Alapítványa, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár és Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala támogatásával, amely megyéje területén napvilágot látott, vagy máshol közölt, de azt érintő éremtani publikációk ismertetéséül szolgál. Több éves kutatómunka eredményét tükrözi az 1786 tételt tartalmazó, név- és helységnévmutatóval ellátott, a bibliográfiaileírások legújabb előírásait is figyelembe vevő szakbibliográfia, amely példaképül szolgálhat további megyéink érdeklődő bibliográfia-szerkesztői számára, kiknek munkáját várjuk.