Numizmatikai Közlöny

1–25. évfolyam

Az 1901-ben elfogadott első alapszabály mondta ki, hogy „időszaki lapot ad ki, mely a tagoknak díjtalanul s nem tagoknak előfizetési díj fejében jár.”  Az 1902. év vége hozta meg a társulatnak a magyar numizmatikai tudomány számára máig is meghatározó első nagy eredményét: megjelent az első magyar nyelvű tudományos numizmatikai szakfolyóirat, a Numizmatikai Közlöny. A folyóirat szerkesztésével Gohl Ödönt bízták meg. Az első évfolyam 1902-ben jelent meg – az elhatározás és a kiadás közötti rövid időre való tekintettel – egy kötetben. A kötet tartalma előrevetítette a szerkesztő elképzeléseit, sőt mind a mai napig meghatározta a közlöny arculatát. Gohl Ödön Beköszöntőjében ezt a következőképp fogalmazta meg: „Vívjon ki magának e folyóirat majdan előkelő, egyenrangú helyet a külföld hasonló intézményeinek sorában, hozzon a maga keretén, czéljain belül vállvetett munkával feladatainak derék megoldásával fényt, dicsőséget a magyar tudományosságra, neveljen új életerős sarjakat az érmészet művelésére.”
Az első évfolyamban először megjelenő és kisebb megszakításokkal mindmáig olvasható állandó rovatok a következők: Numizmatikai ritkaságok rovatcím alatt megjelenő kisebb közlemények feladata, hogy pótoljanak, illetve kiegészítsenek hiányzó vagy régebben megjelent magyar összefoglaló műveket, valamint megismertessék a hazai, illetve külföldi kutatókkal és gyűjtőkkel az előkerült régi és újabb numizmatikai anyag legbecsesebb darabjait. Éremleletek rovatcím alatt a tárgyévben fellelt éremleletek bemutatására kerül sor. Irodalom címszó alatt a magyar vonatkozású numizmatikai művek recenziói találhatók. Az utolsó rovat pedig a Társulati Élet, melyben kivonatokat közölnek a választmányi ülések, közgyűlések jegyzőkönyveiből. A társulat története szempontjából jelentős a teljes vezetőség, valamint 1910-ig a tagnévsor címekkel, foglalkozással együtt történő közlése.
A szerkesztő azon igényét, hogy a Közlöny külföldön is mutassa be munkánkat, mutatja az a tény, hogy már az első évfolyamban rövid német nyelvű kivonatokat közöl az egyes cikkek tartalmi összefoglalásával. Az első évfolyam 250 példányban jelent meg. Hatásáról Gohl Ödön a következőket írta: „A Numizmatikai Közlöny megindulása óta a beköszöntő cikkemben adott programomhoz és idevágó felhívásomhoz képest egymás után tünedeznek fel a szakirodalomnak újabb művelői, s a már kipróbált erők is mindinkább tömörülnek lapom körül. Van rá reményem, hogy öt-hat év múlva szilárdan meg lesz alapítva a magyar numizmatikai szakírók kis köre, mely egyelőre elég lesz a Társulat folyóiratának további fönntartására és a numizmatika különböző ágainak kellőképpen tudományos színvonalon és irányban való művelésére.”
1903-ban jelent meg a második kötet, ugyancsak 250 példányban. Ebben az évfolyamban a szerkesztő már betűrendes tárgymutatót állított össze a folyóirat gyakorlati alkalmazhatóságának növelésére. Az első évfolyamban megjelent német nyelvű tartalmi összefoglalók mellett ettől a számtól kezdve már francia kivonatokat is találhatunk. Véglegessé vált tehát a folyóirat szerkezete, mely példányszám tekintetében fokozatos emelkedést mutatott. Tudományos tartalom tekintetében az első tíz évfolyam általánosabb, az éremtan majd minden területét felölelni kívánó jellegével szemben a következőkben megnövekedett a magyar pénztörténeti cikkek súlya.
A 23-24. kettős évfolyam megjelentetése változást hozott a szerkesztésben. Egyedüli összeállítását Gohl Ödön - betegsége miatt - már nem tudta vállalni, így ennek a kötetnek a szerkesztését Gohl vezetésével Szentgáli Károly és Harsányi Pál végezte. „Az élni akarásnak, a fönnmaradás vágyának erőfeszítését leheli e füzet, mely ha más érdeme nem volna, a folytonosság megóvására való törekvést minden esetre méltányolni szükséges.” – írja Szentgáli a szerkesztőbizottság jelentésében. Ilyen és ehhez hasonló nehézségek után érünk el a Numizmatikai Közlöny 25. évfolyamához. Kegyetlen játéka a sorsnak, hogy Gohl Ödön, aki 24 évfolyamon keresztül töretlenül szerkesztette, és nagyobb részt írta is a folyóiratot, ennek a kötetnek a megjelenését már nem érhette meg. A szerkesztő, akinek folyóiratunk létrehozását és kibontakoztatását köszönhetjük, 1925-ben lemondott a szerkesztésről és röviddel később meghalt. 1927. április 14-i választmányi ülés határozata értelmében Harsányi Pál, vette át tőle a szerkesztést. Annak ellenére, hogy egy folyóirat életében a személyi változás általában programváltozást is szokott jelenteni, az új szerkesztő nem kívánta a Közlöny eddigi felépítését megváltoztatni.

26–50. évfolyam

A három év késéssel 1928-ben megjelent jubileumi 25. évfolyam anyagi krízisbe juttatta a társulatot. Az ez évig elmaradt köteteket Harsányi egy kötetben kívánta megjelentetni, s bár a kéziratot össze is állította, a nyomdába már nem tudta leadni, mivel 1929. május 26-án meghalt.
Ugyanez év június 13-án a választmány Alföldi Andrást bízta meg a szerkesztéssel, és ekkortól kettős évfolyamok kiadását határozta el. Alföldi András a 33. évfolyamig szerkesztette egy személyben a kiadványt, a 34-35. évfolyam különlegességét az adja, hogy segédszerkesztőként részt vett a munkában a XX. századi magyar numizmatika egyik legkiválóbb képviselője, Huszár Lajos, aki az 1939. október 13-i választmányi ülés határozata alapján örökébe is lépett, és még ez évben sajtó alá rendezte és meg is jelentette a 36-37. évfolyamot. A Numizmatikai Közlöny 38-39. évfolyama az 1940. év végén jelent meg, hosszú idő után a Gohl Ödön szerkesztősége idején megszokott színvonalat elérve, mi szerint a kiadó egy évfolyammal sem volt adósa megrendelőinek. Külön kiemelték.
1941-ben a társulat fennállásának 40. évfordulóján sikerült az eddigi kettős évfolyamok helyett önálló kötetben megjelentetni a 40. évfolyamot. A háborús évek idején - szinte egyedüliként Európában - a Közlöny folyamatosan és határidőre megjelent. Huszár Lajos szavait idézve: a mai viszonyok között …talán a mi kiadványunk az egyetlen külsőleg és belsőleg is megkívánt nívón álló folyóirat.”
A Közlöny jubileumi 50. évfolyamának kiadását ugyancsak sok – az állandó anyagi problémákon túl fennálló – nehézség előzte meg. 1951-ben a társulat elvesztette önállóságát, és beépülni kényszerült a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatba annak nagyobb önállósággal bíró éremtani szakosztályaként. Évi 5000 Ft-os támogatást kapott a Magyar Tudományos Akadémiától, és e mellett a Régészeti Társulat mint anyaintézmény is vállalta a Numizmatikai Közlöny kétévenkénti megjelentetéséről való gondoskodást, természetesen az Éremtani Szakosztály saját bevételeinek figyelembevételével, illetve azok arányában. Így jelent meg 1952-ben a folyóirat 50-51. évfolyama, mely nevezetes határkő volt a kiadvány életében, mivel ezzel az évfolyammal története minden nehézsége és néha kilátástalansága ellenére a Közlöny működésének időtartama átlépte a fél évszázadot. Tartalmát tekintve ez a huszonöt évfolyam ragaszkodott továbbra is a Gohl Ödön által meghatározott úthoz. Mindhárom szerkesztő fő feladatának tekintette, hogy a magyar numizmatika tudományos eredményeit hazai és külföldi kutatók számára rendelkezésre bocsássa. Hazánk antik érmészetének művelését pedig a nemzetközi tudományos kutatásokba való bekapcsolódás igénye külön szükségessé tette.

51–76. évfolyam

A Közlöny története harmadik periódusának első kettő - az 52-53. - évfolyama, 1955. júliusában került ki a nyomdából. Régóta jelentkező hiányt pótolt ez a kötet, ugyanis magában foglalta az 1-51. évfolyam repertóriumát Huszár Lajos összeállításában. A folyóirat e kötete már az Akadémiai Kiadónál készült, amely az 1985-ben megjelent 83-84. évfolyamig gondozta a kiadványt.
A 60. jubileumi évfolyam kiadása újabb előrelépéseket hozott: 1945 óta a legbővebb, több mint kétszeres, 13,25 nyomdai ív terjedelemben nyomtathatták ki, és ugyancsak fejlődésnek számított, hogy sikerült a szerzői és szerkesztői honorárium nélkül dolgozó munkatársaknak 25-25 példány különlenyomatot juttatni.
A 60-as évek közepétől az újfent emelkedő nyomdai árak miatt a Közlöny kiadása egyre súlyosabb gondot jelentett, lemondani azonban nem lehetett róla, egyrészt, mert a szakosztály tudományos tevékenységének ez volt a maradandó, nemzetközileg is elismert bizonyítéka, másrészt, mert megszüntetése esetén a hazai numizmatikai kutatások eredményeinek ismertetése igen bizonytalanná vált volna, így a 64-65. évfolyamtól a Numizmatikai Közlöny csak vétel útján juthatott el a tagokhoz és az érdeklődőkhöz.
Az 1970-es év változást hozott a kiadvány életében: az Akadémia elvárása szerint a Numizmatikai Közlönyt szerkesztő Huszár Lajos mellé szerkesztőbizottság kinevezése vált szükségessé. A szerkesztőbizottság tagjai Huszár Lajos javaslatára Bíróné Sey Katalin és Gedai István lettek.
Az anyagi fedezet hiányán túl éppen az éremtannal két társadalmi szervezet keretén belül foglalkozók megrendült tekintélye vezette a Magyar Tudományos Akadémiát arra az elhatározásra, hogy 1973-tól saját kiadása alá vonja a Numizmatikai Közlönyt megfosztva ezzel a folyóiratot több mint 70 év után a társulat megjelentetési jogától. Elsősorban Gedai Istvánnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára megbízott osztályvezetőjének, valamint a társulat vezetősége feddhetetlenségének és tárgyalásainak köszönhetően sikerült a kérdésben megegyezésre jutni és így a Közlöny megmaradhatott a társulat kiadásában. E folyóirat nélkül ugyanis - ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni -, a Magyar Numizmatikai Társulatnak úgy könyvtára, mint egész tudományos léte megkérdőjelezhetővé vált volna. A Magyar Tudományos Akadémia belátva mindezt végül oly módon vette fel a Numizmatikai Közlönyt kiadványtervébe, hogy azt továbbra is a társulat kiadásában finanszírozza. Feltételül viszont megszabta, hogy a szerkesztő csak hivatásos numizmatikus lehet.
1976 végén megjelent a Numizmatikai Közlöny jubileumi 74-75. évfolyama. A kiadvány jubileumi számainak megjelenése többször – vagy tragikus betegség, haláleset, vagy saját döntés következtében – szerkesztőváltozást is magukkal hozott. Dr. Huszár Lajos maga döntött szerkesztői tevékenységének befejezéséről. A megjelent kötettel tehát nemcsak a Közlöny első 75 éves időszaka, hanem egy másik korszak is lezárult. Huszár Lajos, aki oly sok éven át, 1939-től volt a folyóirat szerkesztője, ezzel a számmal befejezte tevékenységét, hogy utat engedjen a fiatalabb generációknak. Méltó utódja Bíróné Sey Katalin lett.

A 76. évfolyamtól napjainkig

A Numizmatikai Közlöny szerkesztőbizottságának összetétele is megváltozott 1976-tól. Miután az eddig bizottsági tag Bíróné Sey Katalin főszerkesztő lett, a megüresedett helyre a tisztújító közgyűlést követő választmányi ülés Fitz Jenőt választotta meg. A főszerkesztő és a szerkesztőbizottság meg kívánta tartani a kiadvány két nagy formátumú szerkesztője, Gohl Ödön és Huszár Lajos által kialakított, majd évtizedeken át finomított arculatát. A Huszár Lajos szerkesztésében a közlöny 52-53. évfolyamában megjelent tartalomjegyzék folytatását állította össze Bíróné Sey Katalin a 78-79. évi számában. A repertórium szerkezeti felépítésén nem változtatott, a kiadványban közölt leletek felsorolásánál viszont a darabszámot is megadta, amely kiegészítés rendkívül hasznos az érdeklődők számára.
Az 1986-ban a társulat a folyóirat kiadási árának horribilis összeggel való megemelése miatt kénytelen volt megválni az Akadémiai Nyomdától. A 84-85. évfolyam így már az Akadémia Sokszorosító Üzemében készült. Mivel ez a nyomda nem rendelkezett technikai szerkesztővel, ezután e feladat ellátása is a közlöny szerkesztőjének vállaira nehezedett.
A nyomdaváltás a szerkesztőségben a Közlöny tartalmával kapcsolatos újítás igényét is felvetette. A szerkesztőbizottság az elsődleges források megismertetése céljából több numizmatikai vonatkozású levéltári anyag közlését vette tervbe. Ettől az évfolyamtól kezdve tekintettel arra, hogy a magyar numizmatikának — mint a tudományos területeknek általában — nem volt és máig sincs csak idegen nyelven megjelenő folyóirata, megnövelték az idegen nyelvű összefoglalók terjedelmét. Ugyancsak új célkitűzés volt, hogy a hazai közgyűjtemények olyan speciális részeit, melyeknek nincsen hazai szakértője a kiadványban külföldi, nemzetközileg elismert numizmatikusok publikálják. Így próbálták a nyilvánosság számára az eddig ismeretlen gyűjteményrészeket azok legjobb szakértőivel megismertetni.
A Numizmatikai Közlöny 86-87. évfolyamától kezdve egységes címen és új formában jelent meg az eddig Egyéb magyar irodalom és a Hírlapokban és folyóiratokban megjelent numizmatikai vonatkozású közlemények rovat.  Az e szám óta Baloghné Ábrányi Hedvig szerkesztésében Magyar Numizmatikai Bibliográfia címen megjelenő irodalomjegyzék kétévente regisztrálja a Magyarországon megjelenő bármely numizmatikai vonatkozású, és a külföldi szakirodalomban megjelenő kizárólag magyar vonatkozású dokumentumanyagot.
Dr. Gedai Istvánnak a társulat elnöki tisztségéről és egyben a Numizmatikai Közlöny szerkesztőbizottsági tagságáról való 1987 decemberében történt lemondása után a szerkesztőbizottság öttagú testületté bővült. A választmány határozata értelmében a szerkesztőbizottság tagja tisztségéből következően a társulat elnöke és főtitkára. Mivel Fitz Jenő elnök ekkor már szerkesztőbizottsági tag volt, új tag lett Rádóczy Gyula főtitkár, Kőhegyi Mihály alelnök és Vadász György másodtitkár. Az 1988. január 20-án megtartott közgyűlés döntött arról, hogy a Numizmatikai Közlöny árát beépítik a tagdíjba, így ez évtől kezdve a társulat tagjai a folyóiratot ismét tagsági illetményként kapják meg.
Bíróné Sey Katalin szerkesztő 1992-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárából nyugdíjba ment, és 10 éves munkaszerződést vállalt az oslói egyetem éremtára antik numizmatika gyűjteményének munkatársaként. A szerkesztés munkálatait egy aktív szerkesztőtárs, Torbágyi Melinda szerkesztő-bizottsági tagságba való bevonásával továbbra is tudta vállalni. Az elkövetkező években Torbágyi Melinda végezte a kéziratok összegyűjtését, az egyéb szerkesztési feladatokat pedig megbeszélés szerint osztották meg.  
A közlöny 1993-94. évfolyama már az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg. Anyagi okok miatt terjedelmében sokkal karcsúbb lett, és tematikájában is változást hozott. A kötetet a társulat a FIDEM 1994. április 6-9 között Budapesten megrendezett kongresszusa tiszteletére kívánta megjelentetni, így három éremművészeti vonatkozású összefoglaló tanulmányt is tartalmazott. A következő kötetek megjelentetését sikerült a társulat anyagi helyzetének csekély mértékű, komoly erőfeszítések árán elért megerősödése révén újfent a kiadvány szakmai szükségességének és nemzetközi elismertségének megfelelő terjedelemben és színvonalon biztosítani.
1997–98-ban a kiadvány két szerkesztőbizottsági tagját, Rádóczy Gyulát és Vadász Györgyöt szólította el tragikus hirtelenséggel a halál. Helyükre Bíróné Sey Katalin főszerkesztő javaslatára Buza Jánost, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtörténeti Tanszékének egyetemi tanárát és L. Kovásznai Viktória alelnököt delegálta a választmány. 2001-ben ünnepelte a Társulat fennállásának 100. évfordulóját. Ez a jubileum egybeesett a magyar pénzverés millenniumával, és a társulat nemzetközi pénztörténeti konferenciát rendezett a kettős évforduló alkalmából. Ez évben jelent meg a Közlöny 100-101. évfolyama. A jubileumi kötet ennek a konferenciának az anyagát tartalmazza. Ez évben súlyos veszteség érte a kiadvány szerkesztőbizottságát, elhunyt Kőhegyi Mihály alelnök, a bizottság tagja. Nagy Ádámot kérték fel e feladat betöltésére.                                              
Bíróné Sey Katalin közel 30 évig, 2005-ig volt a Numizmatikai Közlöny főszerkesztője. Ez évben megvált ettől a tisztségétől, helyét dr. Torbágyi Melinda vette át. A Közlöny szerkesztője pedig Tóth Csaba lett, akinek önzetlen segítsége nemcsak a szerkesztésben, hanem az elkövetkező évek köteteinek megjelentetésében is döntő jelentőségű volt és reményeink szerint együttműködésére és segítőkészségére a jövőben is számíthatunk. Visszatekintve a Numizmatikai Közlöny ez ideáig megjelent több mint 110 évfolyamára elmondhatjuk, hogy az első kötet megjelenésekor kijelölt célokat híven betöltötte. A Magyar Numizmatikai Társulat továbbra is ezen az úton kíván járni, és minden lehetőséget megteremt arra, hogy hazánk egyetlen tudományos, a világ minden táján ismert és elismert folyóirata megjelenhessen, és része maradjon a világ numizmatikai kutatásának.