A Magyar Numizmatikai Társulat Létesítő Okiratában is megfogalmazott feladatai közé tartozik, hogy érmeket veret és bocsát ki. Ennek szellemében a Társulat jubileumi-, emlék-, jutalom- és tagsági érmeket ad ki, s ennek kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, hiszen a kiadványok mellett a kiadott érmek állítanak maradandó tárgyi emléket a működésének, illetve azoknak a személyiségeknek, akik kiemelkedő munkájukkal tevékenységében múlhatatlan érdemeket szereztek.
Ezeket az alkotásokat az adott kor legnevesebb éremművészei készítik, akik maguk is tevékenyen részt vesznek a Társulat életében, és ezzel fejezik ki a Társulat és céljai iránti megbecsülésüket.