Szunyogh László, DLA szobrászművész, egyetemi docens

egy kiállítás megnyitójára

Különös jószág az érem. Hosszú utat járt be, míg pénz ősétől mai autonóm szerepköréig eljutott.

A kerek, többnyire bronzba öntött érem – Beck Ö. Fülöp és Ferenczy Béni tevékenységének köszönhetően – vált a megbízótól független, csak az alkotó rezdüléseit tolmácsolni hivatott eszközzé.

Asszonyi Tamás jeles éremkészítő azt nyilatkozta a 70-es években, a nagy éremművészeti fellendülés idején, hogy az érem olyan a szobrászatban, mint a költészetben a szonett. Ez a zárt formarend – többek között az ő munkássága eredményeképpen – mára már föllazult, és az érem mai állapotában inkább hasonlít a szabad versre a költészeti hasonlatnál maradva.

Az érem ma már nem csak kör, négyzet, esetleg téglalap (vagyis plakett), de lehet szabálytalan forma is. Pereme nyitottá vált, szélei fölhasadnak, teste gyakran átfúródik, felületei szabadon süllyednek - emelkednek. Anyaga a megszokott fémeken túl a márványtól a madártollig terjedhet. Újabb és újabb anyagok tűnnek föl a seregszemléken; megjelenhet a leheletfinom porcelán, a drót- vagy vesszőfonatból készült érem, de ma már nem számít szokatlannak az öntött beton sem, amint körbe fogja a beleültetett fém tüskéket. Készítői jöhetnek az iparművészet, az építészet, a festészet felől és természetesen érmek készülhetnek a szobrászok műhelyeiben. Az érem készülhet konstruálással, applikálással, mintázással, véséssel, öntéssel, színesre patinázással, megfestéssel. És még sokféle módon követheti készítője intuícióit.

Ha ennyire fellazultak e műtárgy jellemzői, mégis mitől érem az érem?

A tenyérnyi méretből következően továbbra is jellemzője az intimitás, nem kenyere a hangoskodás, annál inkább a játékosság, a gyengédség, a szellemesség, hajlékonyság. Inkább ékszer, mint emlékmű. A sík lapocskát, amelyből elődjét egykor verték, mai alakjában már ritkán lehet tisztán fölismerni, génjeiben mégis őrzi ős-alakjának emlékét. A síkkal perlekedő viszonyban van, néha belesimul, máskor ellene feszül, szívesen elhagyná, mégsem szakadhat el tőle. Már-már kisplasztika, mégsem léphet át a bűvös határon, mert másik közegbe kerülne.

A kortárs érem mindenkor feszegeti e határokat, külön tanulmányt érdemelne, hol húzódik e határ, mi a különbség a kettő között, elválaszthatók-e élesen egymástól? Nem véletlenül hívja a szakirodalom "határeseteknek" az ilyen törekvéseket. Éppen ezért igazi kihívás, szellemi kaland érmet készíteni, kitapintani, mi fér még bele ebbe a keretbe (ami hivatalosan egy 15 cm élű kocka), úgy, hogy ez a keret nehogy megfojtsa, megmerevítse a benne lüktető gondolatot. Az éremkészítő, az éremköltő számára a műfaji kérdéseknél azonban fontosabb, hogy világok férnek el ebben a tenyérnyi kis tárgyban. Borsos Miklós találóan jegyezte meg, hogy "... a szellem kis helyen elfér, sőt, mintha jobban érezné magát."

Különös jószág az érem, ragaszkodik a szabadsághoz. Nem kizárólagos letéteményese, de mindenkor megfürdik benne. A maroknyi anyag, amelyből készül, megengedi a függetlenséget, de a matéria csak megszállott alkotója számára kínálja föl titkait, csak a szenvedéllyé mélyült érzéseket honorálja.

Két kortársamra utalva szeretném bemutatni a szenvedélynek ezt a hőfokát. Egyikük a plasztilinből készült éremre a betűket megmintázta. Előzőleg az érmet hűtőszekrénybe tette, hogy az anyag kellően megdermedjen és szavaival élve "súlyarányos mintázófát" használt hozzá. Nagyon elcsodálkoztam, mikor ezt hallottam, mert korábban csak a gipsz lapba történő betűvésésről tudtam. Bár a betűk megalkotása vélhetően Pisanellonál sem történhetett másként, ha elgondoljuk, hogy viaszból készítette érmeit. Másikuk körbe esztergált egy plexi tömbben rekedt légbuborékot, hogy egy készülő munkájához felhasználja beépítendő elemként. Mi más lenne ez, mint a szenvedély felső foka, ami nem ismer akadályokat a kitűzött cél elérésében.

E nemes versengésben, kétévenként jelennek meg a Sopronban rendezett Érembiennálén a legújabb alkotások. A látogató és a szakmabéli is izgalommal várja, merre halad tovább az érem útja. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Magyarország éremnagyhatalom, ezt nem csak a soproni szemlék tanúsítják, de a nemzetközi érem fórum, a FIDEM is megemelt keretszámmal várja a magyar alkotókat, a kivívott státusznak megfelelően.

A nagyszerű elődök során át máig, a magyar éremművészet megigézett nemzedékei rímelnek egymásra. A kortársak kiváltsága, hogy e poézist tovább vigyék.

Különös jószág az érem, több mint fél évszázados nemesítése (kezesítése) után is várja újabb megszelídítőit, várja, hogy tehetséges, vállalkozó kedvű, fiatal alkotók sajátos kézjegyükkel tovább formálják arculatát.

Elhangzott 2017. március 7-én az Epreskertben megnyílt bemutatón.