^Ugrás az elejére

  • 1 Magyar Numizmatikai Társulat
    „A Társulat célja az érmészet, különösen hazai érmészetünk tudományos művelése, az éremgyűjtésnek s az érmészetnek, ennek szépművészeti szempontból is, előmozdítása, s a tárgy iránt érdeklődők között az érintkezés fenntartása és fejlesztése.” Hiszen „...hány korszaka van hazánk történetének, amelyből alig maradt ránk más adat, mint néhány kis pénz s egy-egy érem, s ezen az alapon épül fel ama korszak politikájának és kultúrájának története." Ezért kívánjuk „...e tudományt az őt megillető magas polcra helyezni, az iránta való érdeklődést új életre kelteni.”
  • 2 Könyvkiadás...
    A Magyar Numizmatikai Társulat alapvető célja a numizmatika tudományos művelése, fejlesztése, eredményeinek előmozdítása és ismertetése. Ennek a célnak az eléréséhez az egyik legfontosabb eszköz a folyóiratok és egyéb kiadványok megjelentetése, mely tevékenységgel a Társulat az adott kor tudományos numizmatikai eredményeit teszi közkinccsé. Kiadványaink zászlóshajója az 1902 óta megszakítás nélkül megjelentetett, külföldön is ismert és elismert Numizmatikai Közlöny, mely hosszabb és rövidebb tanulmányokat, anyagközléseket és nem utolsó sorban a magyar vonatkozású numizmatikai bibliográfiát teszi közzé.
  • 3 Kirándulások...
    A társulati élet szerves részei a tanulmányi kirándulások, melynek több mint 100 éves hagyománya van. Ezek a kirándulások keretében a numizmatikához köthető városokat, pénzverdéket, és más építészeti, művészeti alkotásokat keresünk fel.
  • 4 Könyvtár...
    A Magyar Numizmatikai Társulat könyvtára a tudományág hazai egyetlen önálló, tudományos, nyilvános szakkönyvtára. Közel 20 000 kötetes könyvtárunk tárháza lett mindazon könyvekben, folyóiratokban, árverési katalógusokban és egyéb nyomtatványokban, dokumentációs anyagokban fellelhető információknak, amelyek mind a numizmatika tudományát legmagasabb szinten művelők, mind az éppen kezdő gyűjtők, vagy akár csak alkalmi érdeklődők számára fontosak lehetnek...
  • 5 Éremkiadás...
    A Magyar Numizmatikai Társulat Létesítő Okiratában is megfogalmazott feladatai közé tartozik, hogy érmeket veret és bocsát ki. Ennek szellemében a Társulat jubileumi-, emlék-, jutalom- és tagsági érmeket ad ki, s ennek kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, hiszen a kiadványok mellett a kiadott érmek állítanak maradandó tárgyi emléket a működésének, illetve azoknak a személyiségeknek, akik kiemelkedő munkájukkal tevékenységében múlhatatlan érdemeket szereztek. Ezeket az alkotásokat az adott kor legnevesebb éremművészei készítik, akik maguk is tevékenyen részt vesznek a Társulat életében, és ezzel fejezik ki a Társulat és céljai iránti megbecsülésüket.

  

MEGJELENT

Lengyel András: Ezüstkönyv. I. kötet, 997–1307 című könyv.

Pannonia Terra Numizmatika, Budapest 2019. Terjedelem: 144 oldal, keménykötéses. A szerző 2013-ban megjelent Aranykönyv című katalógusának folytatása. A középkori magyar ezüstpénzek katalógusának első kötete, amelyben a teljességre törekvés igényével, képekkel, részletes leírásokkal, bizonyos esetekben új besorolásokkal szerepelnek az érmék. A könyv tartalmazza a széleskörű hazai és külföldi kutatómunka eredményét; illusztrációként több mint 500 érme fotóját; az aukciós- és közgyűjteményi előfordulásokat; az útmutató piaci árakat. Megvásárolható a Magyar Numizmatikai Társulatban, ára: 12.000.- forint


Ezüstkönyv I.




Copyright © 2013-2020. Magyar Numizmatikai Társulat   All Rights Reserved.